Ugrás a tartalomhoz

Csata

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
III. Alexandrosz makedón király Bukephalosz nevű lován a III. Dárajavaus perzsa király elleni isszoszi csatában; mozaikrészlet (i. e. 100 körül)

A csata két, vagy több századszint feletti fegyveres erőnek egymás legyőzésére, vagy megsemmisítésére irányuló erőszakos összeütközése, amelynek kimenetele döntő hatással jár a háborúban folytatott hadműveletre. Ha csak két ember ütközik meg egymással, azt párbajnak vagy párviadalnak hívják. A századszint alatti fegyveres erők összecsapása csak ütközet lehet. A csata fogalma az idők során a hadviselés jellege miatt módosuláson esett át. A 21. század elejére kialakult fogalom a nagyobb hadműveleti egységek hadseregek, vagy hadseregcsoportok által vívott, stratégiai jelentőségű összecsapást jelenti. A csata több, térben és időben összefüggő erőkifejtésből és ellenerőkifejtésből épül fel, és alapvetően befolyásolja a háború vagy egy hadjárat menetét.

Történeti áttekintés

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A ménfői csata

A csata fogalma a 19. század második feléig a küzdő felek fő erőinek szűk térben végbement nagyméretű, nagy emberáldozatokat követelő és közelharcban végződő fegyveres összecsapása volt. Ilyen jellegű csaták voltak a muhi csata, a mohácsi csata vagy a lipcsei csata. Ekkoriban a háborúk általában egyetlen hadszíntérből és egyetlen hadjáratból álltak, ezért annak megnyerése mindjárt a háború sorsát is eldöntötte. Ez alól kivételt képez az olyan kiterjedt háború, mint a Második pun háború, ahol szimultán több kontinensen folyt a küzdelem. Ebben már jellemzően megkülönböztetünk egymástól elkülönülő hadjáratokat és az egyikben aratott győzelem nem befolyásolta föltétlenül egy másik hadjárat kimenetelét.

A tömeghadseregek kialakulásától kezdve megváltozott a háború, így a összecsapások jellege is. Ekkortól a hadtörténelem megkülönböztet ütközeteket a csatáktól és a hadjárat fogalmát. A hadviselő felek a veszteségeket gyorsan pótolták, így egy vesztes hadjárat után nem volt elképzelhetetlen a háború megnyerése egy, vagy több új hadjárat sikere esetén. A huzamos ideig tartó, kiterjedt földrajzi elkülönülést mutató, műveleti eredmény elérését célzó hadi tevékenységeket hadjáratnak nevezik. A hadművelet a csatával szemben nem gyors lefolyású, sőt olykor a teljes rendelkezésre álló műveleti szezont is kitöltötte. Méretét tekintve egy műveleti irányban kibontakozó ütközetek sorozata, melyet egy döntő összecsapás zár le egy fontos részcél elérése érdekében. A manőverezést, vagy a kisebb ütközetek célja a hadművelet során taktikai előny elérése, amely könnyebbé teszi a hadjáratot lezáró csata megvívását. A csata sikeres megvívása olyan előnybe kerülést jelent, amely után új hadműveleti cél elérése válik lehetővé. Ezt az új hadműveleti célt bizonyos felkészülési idő után egy új hadjáratban kísérelheti meg elérni a háborút vívó bármely fél. A felkészülési idő magába foglalja a veszteségek pótlását, a sebesültek kezelését, az elért taktikai előny kihasználását, az utánpótlás és a hadsereg újraszervezését.

Az ütközet, a csata és a hadművelet a modern tömeghadsereg kialakulása előtt szinonim fogalmak voltak, melyek a hadművészetben a porosz–francia háború óta használatosak. Az orosz–japán háborúban 1905-ben Mukdennél vívott harcokat egyformán nevezik csatának, ütközetnek és hadműveletnek is. Az első világháború marne-i ütközetét szintén nevezik hadműveletnek és csatának is.

A 2. világháború óta használt fogalom

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csata fogalma a második világháborúban módosult és főleg újságírók és politikusok használatában csatának kezdték nevezni azokat a hadászati műveleteket, melyek során egy-egy fontos hadászati irányban a hadszíntéren egy közbeeső hadászati cél megvalósítása nagyobb jelentőséget kapott. Ilyen csatának nevezett hadászati művelet volt például a sztálingrádi csata. A csata célja lehetett az ellenséges embercsoport, haderő és/vagy haditechnika semlegesítése, megsemmisítése, illetve a harcoló feleknek további céljai is lehettek. A második világháborúban használt jelentés alapján a szemben álló felek nagy térségben huzamos időn át, megszakítás nélküli és a harc színterének áthelyezése nélküli küzdelme, melynek célja a hadjárat kimenetelének jelentős mértékű befolyásolása a győzelem elérése érdekében.

A csata folyhat a szárazföldön (kurszki csata), a levegőben (angliai csata) és a tengeren (atlanti csata) vagy lakott területen (városi csata) esetleg kombináltan egyszerre több helyszínen is. Ezek alapján beszélhetünk szárazföldi-, tengeri- illetve légicsatákról. A csatában részvevő egységek lehetnek reguláris és/vagy irreguláris csapatok és ezek egyszerre több haderőnemhez is tartozhatnak.

A csata előkészületeként a csapatok felfejlődnek (csatarend). Tervszerű csatákban: tüzérségi előkészítés, légi fölény biztosítása, illetve terepviszonyok kihasználása.

Az ütközet azon része, amikor az ellenfelek megpróbálják kihasználni taktikai-stratégiai előnyeiket a csata megnyerése céljából. Időbeni korlátja nincs, a következő fázisig eljuthat pár perc vagy akár napok/hetek/hónapok (például a Sztálingrádi csata, 5 és fél hónap) alatt is.

Csata helyszíne, elnevezése

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Tipikus városi harc: A Sztálingrádi csata

A csata helyszínét csatatérnek vagy hadszíntérnek nevezik. A csatát földrajzi nevek alapján szokták elnevezni, például a legközelebbi településről (palási csata), vagy földrajzi területről (majuba-hegyi csata).

  • Hypertextes Révai nagy lexikona V. köt (magyar nyelven) (1. kiadás ed.). Woodstone Interactive kft. 1998.
  • Hadtudományi lexikon II. (M–Zs). Főszerk. Szabó József. Budapest: Magyar Hadtudományi Társaság. 1995. 191-192. o. ISBN 963-04-5226-X

További információk

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Commons:Category:Battles
A Wikimédia Commons tartalmaz Csata témájú médiaállományokat.