SZAKSZERŰ, HATÉKONY JOGI KÉPVISELTRE VAN SZÜKSÉGE?
SZAKSZERŰ, HATÉKONY JOGI KÉPVISELTRE VAN SZÜKSÉGE?
FORDULJON HOZZÁM!
Több mint huszonöt éves szakmai tapasztalatom során – a rendőrségnél végzett nyomozói munkától kezdve az ügyvédi hivatás gyakorlásáig – elsősorban a büntetőjog, azon belül is a gazdasági büntetőjog, valamint a hatósági eljárások területén szereztem jelentős tapasztalatot.
A technológiai fejlődés alapjaiban alakítja át a vállalkozások működését és a jogi környezetet. A mesterséges intelligencia, az adatvédelem, a kiberbiztonság és a vállalati megfelelés (compliance) ma már nem csupán a nagyvállalatok, hanem a kis- és középvállalkozások mindennapi működésének is meghatározó része. Ennek megfelelően praxisomat fokozatosan ezekre a területekre is kiterjesztettem.
Célom, hogy ügyfeleim számára ne csupán jogi képviseletet biztosítsak, hanem olyan stratégiai jogi tanácsadást is nyújtsak, amely segíti őket a jogszabályi megfelelésben, a hatósági kockázatok csökkentésében és a digitális technológiák biztonságos alkalmazásában.
Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Mesterséges intelligencia és technológiai szakjogász szakirányú továbbképzésének végzős hallgatója vagyok, ahol a mesterséges intelligencia szabályozása, a digitális technológiák jogi kérdései, az adatgazdaság, a platformszabályozás és az európai uniós technológiai jog aktuális kihívásai állnak tanulmányaim középpontjában.
Szolgáltatásaim különösen az alábbi területekre terjednek ki:
Meggyőződésem, hogy a jó ügyvéd feladata nem kizárólag a már kialakult jogviták kezelése, hanem azok megelőzése is. Ennek szellemében olyan gyakorlati, a vállalkozások működéséhez igazodó jogi megoldások kialakítására törekszem, amelyek hosszú távon is hozzájárulnak ügyfeleim biztonságos és jogszerű működéséhez.
Segítünk vállalkozásának a személyes adatok jogszerű kezelésében és az adatvédelmi kötelezettségek teljesítésében.
AI jog és mesterséges intelligencia
A mesterséges intelligencia használata ma már üzleti előny, de egyben jogi kockázat is. Segítünk, hogy vállalkozása biztonságosan és jogszerűen alkalmazza az AI-megoldásokat.
Compliance és vállalati megfelelés
A jogi megfelelés ma már nem csupán jogszabályi kötelezettség, hanem üzleti érdek is. Segítünk kialakítani azokat a belső folyamatokat és szabályzatokat, amelyek csökkentik a jogi és hatósági kockázatokat.
Helyi kislexikonunkból tájékozódhat a leggyakoribb fogalmakról.
A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények kiemelt jelentőségű ügyek. Büntetési fenyegetettségük súlyos. Az elkövetői kör fiatal, töbnyire büntetlen előéletű fiatal. Azonban nincsenek tisztában azzal, hogy cselekedetüknek mi lehet, mi lesz a büntetőjogi következménye! Nem ismerik a jogaikat, így sokszor kerülnek nagy bajba, ha eljárás alá kerülnek! Ilyenkor különösen fontos a gyors és szakszerű jogi segítség!
Az Önök kényelme érdekében az ügyfélfogadás előre egyeztetett időpontban zajlik.
+36 70 394 4955
info@drbarabas.hu
8200 Veszprém, Bajcsy-Zsilinszky utca 15. (2. kapucsengő)